”RÓLUNK”
Én is voltam lent… tudom mi az éhezés, mi a kétségbeesés a holnap miatt. Mikor még csak egyedül voltam a nagyvilágban, akkor megráztam magam és lefeküdtem aludni azzal a reménnyel, hogy holnap majd még keményebben dolgozom és egyszer minden álmom megvalósul. Ám mikor már felelős lettem első gyermekemért, akkor titokban sírdogálva, éhesen feküdtem le számtalan alkalommal. Mindent megtettem, hogy ő ne érezzen ebből túl sokat; legyen szép ruhája, ne csúfolják. A hitem és az erőm segített ki a bajból és nagyon hálás vagyok azoknak az embereknek, akik életem különböző szakaszán segítő kezet nyújtottak. Mára kétgyermekes édesanyaként, ugyan nem lakunk saját kertes házban, mégis elmondhatom, hogy büszke vagyok magamra és az elért sikereimre. Megteremtettem egy alapot, hogy egyenlő esélyt biztosíthassak a tőlem telhető legtöbb családnak vagy egy ártatlan gyermeknek. Legyen ez élelmiszer csomag a kiadások csökkentésére vagy bútor a lakásba, esetleg ruha egy állásinterjúra vagy az iskolába. Mikor úgy érzem, hogy nincs tovább, utolsó forint is elfogyott, akkor kapok egy újabb esélyt új cég, új program, új pályázat formájában. Tehát van létjogosultsága a munkásságomnak mások szerint is.
Kérd és megadatik…továbbra is küzdök és nem adom fel a harcot…minden nap azt kérem, hogy újból legyen esély élelmiszer csomagokat vásárolnom.
Ha támogatnád az Alapítványt, közvetlenül itt is megteheted akár csak 200Ft-al is:
Mi pozitívan, bizalommal állunk minden nap a munkánkhoz és ilyen gondolatokkal szeretnénk az oldalunkat megtölteni.
ESEMÉNYEK
Az Átmeneti otthonban élő gyermekek nagyon örültek Balogh Levente Hivatalos Oldala gyerek pezsgő felajánlásának! Köszönjük Hogyan tudsz támogatni? UTALÁSSAL az...
TündérLak nyitvatartása Kedd 9-13 ig Csütörtök 12-16 ig Nagy Lajos Király útja 72. 06706057302, 06708847302
...Heteken át dolgoztunk azon, hogy valami különlegeset hozhassunk létre a zuglói Erzsébet királyné Befogadó Gyermekotthon lakói számára. Összegyűjtöttünk egy hatalmas...
A BT (British Telecommunications) projekt manager csapata gyűjtést szervezett, hogy segítse munkánkat a hátrányos helyzetű családok számára ruhabörzét szervezni. A...
Nagy dolgokra vagyunk hivatottak… bár kis csapatként, mindössze három fővel tesszük a dolgunkat, mégis büszkék vagyunk az elért eredményeinkre. Az...
Egy gyermekek átmeneti otthonába vittük ezt a kis házat! A kis tulajdonosok azonnal birtokba is vették! Köszönjük a támogatást Utalni,...
Az álommeló csapatai a 2. évadban is rászoruló gyermekek részére ajánlották fel az egyedi tervezésű plüssállatok értékesítéséből befolyt összeget. #videó...
12 fáji ember veszítette el az otthonát, miután az leégett A borsodi kis település 12 lakójának szeretnénk segíteni visszaköltözni, így...
#éniskékvagyok#ragyogjkékben#autizmus Ne feledjétek “Mindannyian, mások vagyunk , bár egyben- másban hasonlítunk”(Bródy János) Autizmus világnapja
...Gyomaendrődre küldtünk támogatást! Felnőtt, gyermek ruhát, háztartási felszereléseket, játékot, mesekönyveket … Köszönjük a támogatást! Kérjük támogass bennünket adód 1%-val: TündérPakk...
TÜNDÉREK
Pataki-Szomolányi Tímea
Kuratóriumi elnök
2 gyermek édesanyja és a TündérPakk Alapítvány létrehozója.
Pataki György
Pataki György 3 gyermek apukája, Timi férje akinek köszönhetjük az alapítvány működését, mert mindig Timi mellett, mögött áll és támogatja a munkában. Szállításkor és bármikor számíthatunk rá.
ÜZENJ NEKÜNK
Üzenj ha szeretnéd hogy segítsünk. Vagy egyszerűen csak ki akarod írni magadból. Üzenj bátran.